Szabad mozgás

Mozgásban a baba

Már a magzat folyamatos mozgásban van, így kisbabaként is lényeges a mozgás, mozgatás. Nagyon fontos, hogy a pocakban is mozogjunk vele, természetesen pihenjünk is, de az édesanya óvó testében átélni a mozgásokat meghatározó élmény.
Mutassunk meg gyermekünknek mindenféle mozgást, ami a világban éri. Forgás, finom rezgés, hintázás, ringatás, mászás minden irányba.

Mozgásszakértők szerint a mászás a legfontosabb mozgásforma egy kisgyermek számára. A testrészek olyan összehangolt együttműködésére van szükség ekkor, ami jelentős hatással van az idegrendszerre és az agy fejlődésére.
Szülőként fontos, hogy gyermekünk szabad mozgást elősegítsük. Laza, kényelmes, puha textíliájú ruhácskát adjunk rájuk, kerüljük a szoros, kinőtt vagy merev anyagú darabokat.

Támogassuk babánkat a mozgásfejlődésében. Figyeljük a mozgásai változásait. Fontos, hogy minden mozgásfázis meglegyen és ezeket segítség nélkül végezze, saját erejéből, saját tempójában: forgás mindkét oldalra, kúszás, mászás, felülés, felállás, járás.
A baba hordozásával sokat segítünk a mozgása fejlesztésében és a hordozás közbeni ingerek jól támogatják az idegrendszer és az agy fejlődését.

A babáknak elengedhetetlen a mozgás, a család és legfőképp az anya aktív állapota. Mozduljunk ki, mozogjunk, mozgassuk, tornáztassuk, masszírozzuk kisgyermekünket, ahogy a baba és a mi igényünk kívánja és ahogy lehetőségeink adottak.

Kisbabával is aktívan szeretnéd élni a mindennapokat?

A baba – mama kapcsolatban szorosabb és könnyebb ráhangolódást a  babamasszázs mozdulatok elsajátításával, gyakorlásával lehetséges. „A masszázs babákra és szülőkre gyakorolt jótékony hatásai felbecsülhetetlen értékűek. Rendszeres végzése elősegíti a baba testi fejlődését, serkenti a létfontosságú szervek működését (emésztés, keringés, légzés). Segít a relaxációban és a feszültségek levezetésében. Mély érzelmi kötődés alakul ki a gyermek és gondozottja között megalapozva a bizalmat és tiszteletet egymás iránt.” Forrás: www.magye.hu 

A baba születésével nem áll meg az élet, bár kétségtelenül lassul. Maradjunk aktívak, találékonyak, nyitottak a lehetőségekre. A hordozás sok jótékony hatása mellett alakformáló funkcióval is bír, azonban ma már sokfajta babás, nemcsak hordozós, mozgásforma segíthet kikapcsolni, lazulni, szépülni. 

A Kismama jóga és Baba – mama jóga nagyszerű lehetőség arra, hogy finoman ráhangolódjunk saját testünk és babánk jelzéseire, mozdulataira, miközben erőlködés nélkül mozgunk, hogy egységbe kerüljünk testünkkel és megérezhessük belsőnk nyugalmát, erejét.

A Baba - mama tánc nagyon jó lehetőség a kikapcsolódásra és az alakformálásra kisbabás édesanyáknak, hordozós anyukáknak és várandósoknak. A hordozós órákon a várandós vagy a kisbabás mamák a babájukkal együtt táncolnak, míg a picik egy biztonságos babahordozó eszközben - vagy még a pocakban - ringatóznak velük együtt. 
Az édesanyáknak így nem kell lemondaniuk a hordozás és a mozgás örömeiről és előnyeiről testmozgás közben, hiszen gyermekük is velük tart, míg ők táncolva, szórakoztató módon formálhatják alakjukat. A baba súlya pedig még hatékonyabbá teszi ezt a mozgásformát, miközben a baba mozgásfejlődésére és idegrendszerére is jótékony hatással van. 
A sokféle hordozós mozgásforma, tánc közül érdemes a közelünkben szervezett órát kipróbálni. Sokfelé megtalálhatóak pl. a Maminbaba latin fitness hordozós táncórák.

Tudod, hogy mire van szüksége a babalábnak?
Finom és egészséges babalábak

A több ezer éves ősi tudások is alátámasztják azt, hogy a talpunkban bizonyos helyeken a szerveink pontjai találhatóak. Egy kialakulóban lévő talp és láb fejlődése számára fontos, hogy a gyermek lába szabadon, kényelmesen mozoghasson mezítláb és  cipőben is. 

Sajnos a legtöbb esetben túl korán kerül cípő a gyerekekre, mert a szülők aggódnak a gyermekünk egészségéért. A kisbaba, kisgyermek lába és idegrendszere számára a mezítlábas lét a legideálisabb, addig, amíg lehet.

A kisgyermek lába különbözik a felnőttek lábától: szélesebb a lábfejük, keskenyebb a sarkuk, a talpuk belső boltíve zsírszövettel bélelt, a lábfejükben található csontok között ruganyos részek vannak.

Ha mégis szükségét érezzük, annak, hogy lábbelit adjunk a kicsi lábára, olyan cipőt válasszunk, ami a lehető legkönnyebb, rugalmas, puha, illeszkedik a lábra és szabadon hagyja mozogni.
Figyeljünk arra a cipőválasztásnál, hogy a baba, a kisgyermek, a gyermek lába minden korban mást igényel. 

Az újszülöttnek szuper puha, nem korlátozó cipőcske a jó választás, hogy melegen tartsuk a lábacskáját, ahol kell.

Kúszó, mászó kisgyermeknek erős ugyanakkor puha, biztos fogást adó talp szükséges.

Tipegő gyermek egyedi lábformáját figyelembe véve rugalmas, kényelmes cipőt érdemes választani, ami korlátlan fejlődési lehetőséget ad a kicsi lábának. 

A magabiztosan járó gyermek lába már fejlettebb, de még egyedi a lábformája, ezért a lehető legjobb rugalmasságot és kellő tartást adó lábbelit keressünk számára.

4 fontos dologra kell figyeljünk cipőválasztás során. 
Rugalmasság: Hajlítható, csavarható-e a cipő talpa?
Méret és hossz: A lábujjaknak szükségük van helyre a mozgáshoz. A cipő és az ujjak vége között legyen egy hüvelykujjnyi hely. Ne vegyünk túl nagy cipőt.
Szélesség: Győződjünk meg róla, hogy a gyermek lábának van elég hely a terjeszkedésre.
Sarok és boka: Biztosan tartsa a sarkat és ne végződjön közvetlenül a bokánál a cipő, hogy ne korlátozza a mozgást.